Tantra
“Az emberek a szenvedélyeik miatt szenvednek, és szenvedéstől csak a szenvedélyek által szabadulhatnak meg.” Hevaraj Tantra A Tantra egy ősi hindu és buddhista ezoterikus tudomány, mely a tiszta valóságot tarja fel, semmint az illúziót. A tantrát nagyon sokféle képpen definiálják, így a szankszkrit nyelvben a tantra ruhaanyagot vagy faliszőnyeget jelent, mely az egyén életét egy életen át beszövi, körbefonja. Másik megközelites szerint “Tanoti trayti tantrum”, mely azt jelenti, hogy kitárjuk és felszabadítjuk a tudatunkat. A tantra az élet mély megértésén és a létezésen alapul.
-
A roham elcsitul. Körben a többiek nyugodtan fekszenek, vagy húszan a sötétben, mély lazításban. Noéminak ez a harmadik jógaórája. Fogalma sincs, mi történik. Jógán kiborulni? Hiszen az közmondásosan a belső egyensúly világa. Azért is jött ide. Ehelyett nem talál magában mást, mint elviselhetetlen fájdalmat. "Előfordul - mondja az egyik lány. - Ma sok álló gyakorlatot csináltunk. Az kihozza." Erika mint profi megerősíti: "Tengernyi fájdalmat cipelünk magunkban, akár kora gyerekkorunktól. A jóga képes feloldani a zárakat, amelyek mögé eldugjuk őket. Az elfojtott szenvedés itt a felszínre tör. És egyszer csak szembenézel vele, megszabadulsz tőle. "Hadd öleljelek meg - fordul Noémihez az előbbi lány. - Biztos jólesne." Noémi hagyja. Akár egy fabábu. A lelke üres; csak a fekete hajú lány kedvéért engedi megölelni magát. Hadd érezze a másik, hogy segít. Nem tudja, hogy Noéminak most édesmindegy. Függöny van közte és a világ között. A következő óra előtt bemegy Ákoshoz, a másik oktatóhoz. Az éppen a biciklijét igazítja, amivel érkezett. Copfba font, derékig érő őszülő haját hátraveti, elmélyült, szép arcával Noémi felé fordul. "Mi a célod? - kérdezi, ám e kérdés költői csupán. Ákoson látszik, hogy nem vár választ. Azt akarja, hogy a lány magában tudja. Noémi azért elmondja: harmónia, egyensúly, önbizalom. "Fogalmazd meg magadnak - folytatja Ákos. - Hogy valaki azt mondta, számodra az lehetetlen? Miért hallgatsz rá? Senki az égadta világon nem tudhatja, mit érhetsz el. Ha akarod, menni fog." Noémi még a könyvekről kérdezi. "Hol van leírva, mire jók az egyes gyakorlatok? Mire vannak hatással a testben meg a lélekben?" Ákos szinte nekitámad a lánynak, de ebben az indulatban nincsen semmi bántó. "Miért akarsz te mindenre magyarázatot? A jóga első fokon gyakorlat, nem elmélet. Tapasztald meg, és járd a saját utadat. Senki sem fogja neked megmondani, mit élj át. A gondolkodásunk rákfenéje, hogy a világon mindent elemezni akarunk. És közben megfosztjuk magunkat attól, hogy átéljük a dolgokat." "Figyeld meg a testérzeted, és tudatosítsd" - mondja lassan egy-egy gyakorlat után a szőke Erika. Járkál a tanítványok között, kiigazítja testtartásukat, finoman rájuk szól, min változtassanak. S amikor sikerül, nem győzi dicsérni a delikvenst. Óra végén a lazításban fekve Noémi most nem fájdalmat érez. Szelídséget és szeretetet talál, ami most, úgy tűnik, maga a boldogság. A gyakorlatok is sokkal jobban mentek. A lány önkéntelen mosollyal nyugtázza az élményt, még kuncog is hozzá. Erősnek, önbizalommal telinek érzi magát. És ez még csak a kezdet, gondolja. Az oldalára fordul, hogy onnan felülve mondjon a többiekkel együtt köszönetet az oktatónak. Rados Virág, újságíró A cikk a Vasárnap Reggelben, 2006. 09.03-án jelent meg. Ui.: Nagyon jól emlékszem erre a beszélgetésre és az első órára. Virág azóta rengeteget fejlődött. Boldog. Örülök neki. A hivatásomban azt a részt szeretem a legjobban, mikor részt vehetek valakinek a személyes építő folyamatában, mely úgy a test, mint a tudat területén zajlik. Virág értelmiségiként fejből szerette volna megközelíteni a jógát. Szerencsére megelőlegezte bizalmát, és elfogadta, hogy a fej okossága helyett most a test bölcsességére hallgasson. Mások igazságán való töprengés helyett figyelmét kezdte használni. Ez saját igazsága felismeréséhez vezetett. Kitartása mellett ez volt sikerének titka. Vadász Ákos
