Galéria

Jógaoktatók

  • Örlős Erika –Iyengar jóga
    A Szúrja Jóga- és Egészségközpont vezetője, Iyengar-jóga oktató, MJSZE Minősített Jógaoktató, közgazdász és sportoktató

  • Trapp Laci – Iyengar jóga
    A jóga mindig ott volt, van és lesz az életemben, eleinte csak röpke pillanatok jelezték jelenlétét, majd a kisebb nagyobb ráeszmélések során vált egyre tisztábbá a felismerés. Hangsúlyozom, tisztábbá, hiszen bár jelen vagyok a jógában, sokszor a villódzó fények elkápráztatják a szemet, s ilyenkor az ember nem ura önmagának. A cél jelen lenni tiszta önismerettel.

  • Mukesh Kothari-Astanga jóga, Jóga Iyengar metódus alapján
    Mukesh Kothari, Rishikeshben ’a Jóga világ fővárosában’ született, amely egy kis városka a Himalájában. A Hatha Jóga, Ashtanga Viniyasa és a Tantra Jóga különböző formáit tanítja 2002 óta. A családjának és a szociális környezetének köszönhetően a jógával már gyermekkorában ismerkedni kezdett – mivel az édesapja orvosként, az ayurvedikus rendszer szellemében tevékenykedik.

  • Nagy József (Najó)-Hatha jóga
    A vezérelvem, hogy tevékenyek legyünk, alkotóképesek, és szabadok, a gondolkodásban, érzelmeinkben és a tetteinkben.

  • Mátrai Mariann-Hatha jóga, Gyerekjóga
    tartalom

  • Kiss Krisztina-Kismama jóga, Baba-mama jóga
    tartalom

  • Eőry Edit
    Sokáig a külvilágban kerestem a megismerés lehetőségét és próbáltam az így megismert világban magamat elhelyezni – közgazdászként, marketing és turisztikai szakemberként.
    Az Élet aztán megadta a választ; az igazi felfedezni való saját magamban, saját magunkban rejlik.

  • Nagy Piroska
    Hogy miért jógázom?
    12 éve kezdtem jógázni, életemnek egy olyan szakaszában, amikor minden a feje tetejére állt, és semmire sem tudtam koncentrálni. Az első, elég intenzív jóga óra után világosan láttam mindent és nagy békét éreztem. Ezért aztán újra elmentem, s azóta se hagytam abba.

  • Bilinszki Judit
    Nemzetközi Jógaszövetség regisztrált jógaoktatója ( 200 RYT), okleveles masszázs terapeuta és egy 2 éves kislány anyukája.



  • Helyettesítő oktatók:

  • Dr. Szállási Zoltán – Jóga Iyengar metódus alapján
    Miután jónéhány évig keresgélt a különböző jóga irányzatok között,1999-ben kötelezte el magát az Iyengar módszer mellett.


  • Mozgásterápia oktatói:

  • Veres Mária – Pilates
    Mindig szerettem mozogni. 1995-ben ismerkedtem meg a Callanetics mozgással, ami rögtön megtetszett. 8 évig heti rendszerességgel jártam órákra, úgy éreztem már nem eléggé intenzív számomra.

  • Zigó Zsuzsa – Pilates
    Zigó Zsuzsi vagyok, személyi edző, életmód-tanácsadó, Pilates-, és gerinctréner. Elsősorban egyéni, személyre szabott edzéseket tervezek és vezetek vendégeimnek, akik tenni szeretnének egészségükért, jó közérzetükért. Emellett csoportos foglalkozásként gerinctornát és Pilates órákat tartok.

  • Gerő Emese – WuShuang DaoYin® Gerinctorna
    Gerő Emese - rekreációs edző, úszóedző, okleveles DaoYin Gerinctorna oktató és gerincterapeuta.

  • Balogh Attila – WuShuang DaoYin® Gerinctorna
    Attila több mint tizenöt éve foglalkozik a legkülönbözőbb gyógyítási, egészségmegőrzési módszerekkel (a kezdetekkor ayurvedával, psychotronikával, információs gyógyítással).

  • Domak Ibolya - WuShuang DaoYin® Gerinctorna
    A mozgás kisgyermek korom óta fontos szerepet játszott az életemben. 5 évesen balettal kezdtem, majd jött a néptánc és 14 éves koromtól a versenytánc. 22 éves koromig aktívan versenyeztem, majd verseny és színpadi táncot oktattam. Mellette napi rendszerességgel űztem a legkülönbözőbb mozgásformákat – aerobik, pilates, callanetics, dance aerobik, salsa.

  • Párvy Patrícia - Body Art, Életvezetési tanácsadás, Life Coaching
    Tanulmányok, iskolai végzettség: Kodolányi János Főiskola- közgazdász, idegenforgalom és szálloda szak SOTE- Testnevelési és Sporttudományi Kar- rekreáció International Wellness Institute- gerinctréning tanfolyam Body ART School- Body ART Tréner Egészségügyi Továbbképző Intézet – Természetgyógyász szak Lemma Coach- Life coach

  • Heimer István – Feldenkrais
    „Hogy a lehetetlen lehetséges, a nehéz könnyű, a könnyű elegáns legyen.”

  • Schiller Andrea
    Pilates és Kriston intim torna® tréner, moderntánc-oktató, mozdulatművészet és esztétikus-testképző pedagógus

  • Beszédes Dorottya
    Meditativ aerotrèning, Pilates, ès Stretching oktató, sportmenedzser ès okleveles szemèlyi edző. (english version)

  • Terapeuták:

  • Fehér István - Yumeiho masszázs
    (japán gyógyító masszázsterápia akupresszúrával) A Yumeiho japán eredetű masszázs, teljes nevén kotsuban yumeiho. Mai formájának megalkotása Szaiondzsi Maszajuki nevéhez fűződik, aki a kínai buddhista Saolin kolostorból eredő, a harcművészet részét képező technikák egyes elemeiből hozta létre rendszerét.

  • Galambos Ernő - Gyógymasszőr
    Orvos által előirt gyógymasszázs kezeléstől a  frissítő  masszásig,többféle technikát alkalmazok, amelyek megoldást jelenthetnek számtalan problémára. Amennyiben nincsenek egészségügyi gondjaid, szívesen állok rendelkezésre egy alapos frissítő vagy relaxációs masszázzsal is, előre egyeztetett időpontban.

  • Dr. Milán Dénes – Gyógymasszázs
    Ezoterikus érdeklődés, önfejlesztés, magam kiteljesedésének megélése, másoknak való segítés vágya terelgetett azon úton, melynek végén, helyesebben közbülső állomásán gyógymasszőri végzettséget szereztem. Közbülső, mert vágyam, hogy minél teljesebben átfogjam a témakört, minél többet tudjak, s ezáltal jobban tudjam segíteni az embereket, egy tanulási folyamat része, mely újabb részek felé irányítja figyelmemet.

  • Haraszti Kata – Reflexológus
    (belső energiaáramlás fejlesztés) A reflexológia több ezer éves módszer a felborult testi-lelki egyensúly helyreállítására. Ismerték az ókori Egyiptomban, Kínában, valamint Észak-Amerikában, ahol az indiánok napjainkban is gyógyításra használják.

  • Kertész János – Reflexológus, Kineziológus
    Ha eltekintünk az egészen durva külső hatásoktól (háborús események, földrengés, közlekedési baleset), akkor elmondhatjuk, hogy minden testi és lelki bajunkat a földolgozatlan konfliktusok, a nem megfelelően kezelt stressz okozza. Ennek köszönhetők a fizikai betegségek, például az, hogy az immunrendszerünk legyöngülése miatt nem tudunk ellenállni a fertőzéseknek, a reumás és degeneratív betegségek, a daganatok stb.

  • Szilágyi Betti – Kineziológus
    Az élet alapja a szabadság.
    Az élet célja az öröm.
    Az élet eredménye a fejlődés.

  • Miklós Barbara – Pszihológus
    Pszichoterápia, pszichológiai- és életvezetési tanácsadás Bármelyikünk kerülhet nehéz élethelyzetbe: egy kapcsolati krízis, egy családtag elvesztése, egy válás, vagy egy súlyos testi betegség átélése kapcsán egy lelkileg jól működő, egészséges ember is juthat arra a következtetésre, hogy nem tud egyedül, segítség nélkül megbirkózni a helyzettel, amelybe került; nem tud jó döntéseket hozni; legjobb képességeit, érzelmi erőforrásait bevetve sem tudja megoldani a problémát.

  • Dr. Jenei Beáta – Megelőző orvostan szakorvos (táplálkozás-tudomány), természetgyógyász, ayurveda terapeuta, Schüssler só terapeuta